2016. december 16. 20:26
Mi ez itt? Macskakaparás?
Tán kisbaba tette?
Á, nem. Az asztalt sem érné fel.
Tán egy galamb odaszarta?
Á, nem. Csukott ablakon nem repül be.
Nézzük csak meg kicsit jobban!
Jé, az ott egy „Á” betű!
Már tudom is ki volt!
Anya volt az!
Tán ő nem tanult szépírni?
Tán elfelejtette?
Na mindegy, majd megtanítom,
Ha majd nekem is jól megy.
2016. december 12. 14:33
2016 december 1-én hideg volt a délután és még havazott is. Nálunk játszott a szomszéd Karcsi és barátja, Gergő is.
Szóval aznap hideg volt, esett a hó piszkosul és Karcsiék is itt voltak, emlékszem pontosan, ugyanis elég furcsa dolog történt velünk.
Elmesélem, hogy is volt. Átalakítottuk az egész gyerekszobát bokszpályává, Karcsi és én verekedtünk a ringben, Gergő pedig kommentálta:
Innentől átveszem a szót: szóval az történt, hogy ahol Karcsi feje a falon koppant, egy ajtó keletkezett. bementünk rajta, majd az ajtó magától becsukódott. A teremben, ahova kerültünk, egy fotel volt és egy lift. A fotelból akkor felállt egy öreg, csontsovány ember, és ezt mondta:
Az öreg elindult a lift felé, mi követtük. Beléptünk a liftbe. Az öreg megnyomta a 2-es gombot. A lift csikorogva elindult. Kis idő múlva kiszálltunk. Egy ajtó állt előttünk, más semmi. Bementünk az ajtón, bent egy orvos fogadta minket.
A doktor leültette és egy gomb alakú műszerrel megnézte a fejét.
Erre hatalmas meglepetésként orrba vágta Karcsit! Karcsi kissé zokon vette el is sírta magát nyomban.
Ott álltunk a ringként felöltöztetett gyerekszobában és csak az ajtó helyét bámultuk. Tán el sem hittük mi történt velünk, de azóta is mindenkinek ezt meséljük.
2016. december 11. 18:16
Anya születésem óta szeret,
Figyel rám, segít nekem és megetet.
Nélküle én sose lennék,
Köszönöm, hogy itt vagy nekem!
Köszönöm nagy szívedet,
S remélem minden jót viszonzok én is neked!
Szeretném, hogy Neked mindig jó legyen!
Mire Te megtanítottál,
Ígérem, el nem felejtem.
S örökre emlékszem majd Rád,
Boldog arcodra, barna szemedre.
Boldog szülinapot Anya!
Boldogabbat mint máskor,
Én ezt már Néked tizenegyedszer kívánom.
Boldog 51-et, boldog napokat!
S ha a világ nem is,
Én kísérem utadat!
2016. november 27. 10:21
Ha mélyen visszamegyünk az időben,
Sok görögöt látunk,
Közöttük sok a matematikus,
A nép meg csak ámul-bámul.
Miért nem lehetett megmondani Eukleidésznek,
Hogy a geometriát ne csinálja nehézre?
Miért nem lehetett felvilágosítani őt?
Hogy nemsokára a fél gyerekvilág szenvedni fogja, sőt?
Értem, te lángész voltál, de akkor is, miért?
Miért nem tartottad meg magadnak?!
Ha valaki valami újat akar ezentúl berakni a matekba,
Az tartsa meg magának, s ne mutassa meg másnak!
Jó, azt értem, a matek nem sült bolondság.
De miért nem lehet kisujjból kirázós?
Tán mer' akkor elég buták maradnánk?
Na, erre válaszolj, te Eukleidész?
2016. november 20. 10:40
Sok-sok éve már annak, hogy hogy a Nottinghamben püffeszkedő városbírót lefokozták írnokká. Azóta a környéken Robin Hood volt a nagy földbirtokos, a panaszokért felelős nemesember, most is ott ült a szobájában egy öreganyóka társaságában, aki arról panaszkodott, hogy a gyerekének kiverték az összes fogát.
- Tisztelt Uram! - kezdett bele – A gyerekemnek kiverték az összes fogát! Kártérítést és új műfogsort érdemel!
- Rendben, értem hölgyem! - válaszolta Robin – Megteszem amit tehetek. - Azzal kitessékelte az anyókát. - Kérem a következőt!
Akkor egy csontsovány ember jött be az ajtón.
- Mi a neve? - kérdezte Robin.
- Lord Michael Ford.
- Értem. Foglalkozása?
- Írnok vagyok Nottinghamben.
- Akkor miért hívatja magát lordnak?
- No, éppen ezért jöttem!
- Aha, vagy úgy! Lefokozták?
- Igen.
- Kérem, mesélje el!
- Néhány éve én voltam a mindenki által, szeretett és tisztelt városbíró Nottinghamben. Azután, a részletekre nem is nagyon emlékszem, de az biztos, hogy egy Robin Hood nevű kókler jól elpáholt minket. Másnap megjelent a király és lefokozott írnokká.
- Mindez nagyon szomorú, de nézze meg mi áll a ház cégérén!
Az írnok kiment a ház elé, felnézett a cégérre, és lassan, tagoltan olvasni kezdte:
- Ro-bin Hood föld-bír-to-kos pa-nasz-i-ro-dá-ja. Hű, jézusom! - kiáltotta, azzal beviharzott a panaszirodába.
- Ön Robin Hood?! - kérdezte dühtől céklavörös fejjel az írnok.
- Igen. - válaszolta Robin Hood, és az ügyet lezártnak tekintve elkezdett pakolni.
A bukott városbíró még egyszer ránézett Robinra , majd bevágta az ajtót és elrohant. Futtában ezt kiáltotta: - Ide se jövök többet!
Sziasztok! Igor vagyok, egy 5. osztályos fiú, aki szeret írni. Azért szeretek verseket írni, mert mindig is nagy költő akartam lenni. Ha ezt a blogot olvassátok rengeteg verset és mesét ismerhettek meg.
