Igor verses készlete

3. ének:

Egy napon Dezső és a bárány,

Az erdőben vadásznak, gyönyörködnek a tájban,

Mennek, mennek, és egy tisztásra érnek.

A tisztás közepén egy medve állott.

Nagyobbat ember még nem látott.

Rájok nézett, s lelkükben nagy sötét lett.

Álltak bámulták a medvét,

Lelkükben a nagy sötéttel,

S nem látták, ahogy egy madár föllibben.

Majd megszólalá Dezső:

Az életnek kínja,

Ennek a lénynek biztos egy boszorkány az anyja.

Majd Dezső előveszé puskáját,

S hirtelen megtámadá a medvét magát,

Ólma kilövődik, s célba is talál!

Jaj! A medve testéből patakzott a vér,

Egy medencét vele megtölthetnél.

S akkor abbamarad. Az egész erdőben csend lappang!

Dezső nagy lélegzetet vevén,

Hátára kapta a medve tetemét,

S a báránnyal az erdőből kisurrant.

A medvét aztán megnyúzának,

Húsából jót falatozának,

S átadják magokat, a vidámságnak.

A vidámság rájok nehezedett,

Nem láttak csak nagy sötétet,

S majd el is aludának

Egy ligetben járok-kelek,

Élvezem a tájat,

Karomra bogárkák szállnak,

Gyönyörködöm a fákban.

Hosszú ideig elnézem őket,

Elhalkul a park,

Mintha minden állat,

Figyelne egy fára.

Aztán megint minden hangos,

Elfutnak mellettem a gyerekek,

Érzem kedvelik ezt a helyet,

Bár ki ne kedvelné, ki ne szeretné?

Miközben mélázgatok,

Hangos zajt hallok,

Egyszerre minden elhalkul,

S az összes kutyafül lelapul.

Mintha tudnák mi lesz,

S most a Liget összerezzen,

Az ágak közül kilép,

A gyilkos, a favágó, jaj nagy a veszély.

Nézem, hogy gyilkolja a fákat,

Könnyem ráhullik a ruhámra.

Miért kell ezt tenni? Miért?

Legszívesebben hazafutnék!

De csak állok, nézem a tönköt.

Ki rejtőzik a favágósisak mögött?

Ki tette ezt a szörnyű bűntettet?

Miért tette tönkre ezt a gyönyörű ligetet?

Ne vágjuk ki a fákat,

Mert nélkülük elpusztul a világ!