- Kedves Zombi Úr! Kegyeskedne elmesélni nekem azt, hogy milyen érzés meghalni?
- Blabla prürr! Rürürere.
- Jajj már! El is felejtettem, hogy maga kedves Zombi Úr sajnos nem tud magyarul. Na, de mindegy. Kérek egy tolmácsot!
Ekkor előbújik a szomszédos műtőből az ősz hajú Benedek Ferencke professzor.
- Na mondja még egyszer kendecske! - mondja Ferencke.
- Blabla prürr! Rürürere.
- Hát én ebből azt vettem ki, hogy semmire sem emlékszik. - fordít a tolmács.
- Jól van Ferencke! Elegem van belőled! Hogy lehet az, hogy senki élő nem beszél zombiul?
- Az lehet, hogy élő nem beszél, de én igen! - mászik elő egy hullazsákból egy zombi.
- Jó, jó, jöhetsz már. De kapkodd azokat a vén lábaidat!
Odacsoszog hát a zombi tolmács.
- Na gyerünk, mondhatod már! - rivall rá a tolmács zombitársára.
- Blabla prürr! Rürürere.
- Lefordítottam, de még nem árulom el. Kérem a pénzem! - szólt a tolmács.
Az újságíró elővesz egy köteg tízezerest.
- Na ne papizzon már nekem! Azt sem tudja, hogy a zombik emberagyban fizetnek?
Nem tudta az újságíró, s mivel saját agyát nagyra becsülte s nem akarta, hogy zombigyomorban végezze, gyorsan elszelelt.
Az interjúból nem is lett semmi, de erről már egy zombitámadás miatt nem tudok mesélni. Ááááááááá!
