Sárbabod az Istenhátamögött-hegy mellett feküdt. Szomszéd faluja a gazdag Hümürü volt, akik gyakran csúfolták és együgyűnek nevezték a szegény sárbabodiakat. A falu szélén lakott a sárbabodiak legokosabb embere, a király szabója.
A szabó úgy gondolta, hogy elmegy Hümürübe, és eladja ruháit.Vitt magával egy táblát, amire egy bogyó segítségével ezt írta:
,,Ruhát vegyenek! A király is ezt veszi!”
El is indult. Miközben ment, eleredt az eső, és a tudta nélkül lemosta a veszi szó első betűjét, a vét! Észre sem vette, hogy már ez látszik a táblán: ,,Ruhát vegyenek! A király is ezt eszi!”
Mikor megérkezett odarohant hozzá egy ember, elolvasta a táblát, majd gyorsan megvette az összes ruhát. A ruhákkal odarohant a polgármesterhez.
A Polgármesteri Hivatalból másnap öt ruhával megrakott szekér indult el. Mikor elérték Budát és beengedték őket, így szólt a király:
-Mi járatban errefelé?
-Ruhát hoztunk enni Őfelségének!-skandálták.
-Enni?-kérdezett vissza a király.
-Igen, Nagyúr!-hangzott a válasz.
- Hát egyszer ugyan kutyavásár is volt Budán, de ruhát enni még itt sem szokás.
És akkor elkezdett hasát fogva nevetni az uralkodó.
-Kitől kaptátok az ötletet?
-A sárbabodiaktól-jött a megalázott válasz.
-No akkor a ruhákat, meg egy szekér aranyat vigyetek Sárbabodba! Azért, mert megnevettettek.
E szó után a hümürüiek síró-rívó gyászmenetként indultak el. Minden faluban kinevették őket.
Mikor odaértek Sárbabodba, mindenki örült nekik, de senki se tudta, hogy mindezt kinek köszönhetik.
