Ma van a sztrájk napja és én sem vagyok iskolában. Éppen ezért a suliról írtam egy verset. Egyébként lehet, hogy borzasztó az oktatás, de én nagyon élvezek iskolába járni.
Szörnyű emlékek képsorait látom,
Mikor éppen a vonatot várom,
Előjön bennem a suli,
Az a mérhetetlen sok tudás,
Amit ott meg lehet tanulni,
De a sok csúfság, mi e helyen történt velem,
Soha el nem feledem.
Oda tanulni járunk,
Nem magaviselet jegyekért,
Figyelmeztetőkért, intőkért, rovókért.
Óh, de volt ott sok jó dolog is
A bandázástól kezdve a leckeírásig,
Ceruzám hegyében benne vannak már
A büntifüzetbe százszor leírt mondatok.
Például, hogy a ceruzámat nem rágom!
Most elgondolkodtam valamin,
Aztán eszembe jutott,
Hogy ezen a még a szerelem is megtalált,
Mostantól itt már semmi sem aggaszt,
Csak az, hogy vannak osztálytársaim,
Akik 4 órakor, mint az ördög,
Bedobálják a tankönyveiket a táskájukba,
Azt felveszik a vállukra,
És mintha egy börtönből engednék ki őket,
Úgy mennek ki a kapun, majd haza.
Órákig ezen gondolkodom,
Amíg csak Domonkoson
Le nem battyogtam a
Vonatról.
